Íme egy gondolat:

Amiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka. (Friedrich Nietzsche)

Ilyen a családkutatás is gyakran. Számtalan esetben tapasztalható, hogy egy vagy több generációs hallgatás után jön egy utód, és sokmindent feltár, amit az ősei temetni akartak.

Hogy jó-e ez, azt mindig az adott eset dönti el.

Az én ásóm elég nagynak bizonyult.:-), viszont szóljon most helyettem Móricz Zsigmond:

- Ez így van Magyarországon, kicsi az ország, mindenki rokon. Valószínűnek tartom, hogyha nagyon elkezdenénk firtatni, kettőnk közt is ki lehetne sütni valamiféle rokonságot.

- Hogyne, az én nagyanyám és az ön nagyanyja két asszony volt. Itt Magyarországon ez már elég alap a rokonságra, feltéve, hogy a vélemények s az érdekek azonosak. Ez esetben a vélemények, a világfelfogás, a világszemlélet nem azonos, tehát hagyjuk ezt a rokoni és családfai vizsgálatot... Megvallom, bizonyos rokonszenvvel viseltettem főügyész úr iránt, innen volt a bizalmas hang. De ha Kardics úr nagybátyja, s Szentkálnay, a legnagyobb bűnös, sógora, akkor bizony nehéz lesz egy gyékényre kerülnünk. Magyarország a rokonságok és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul. Az olyan növények, amelyek szeretik ezt a nedvdús talajt, buja nagy virágokat hajtanak, azok, akik nem szeretik, belefúlnak a sárba. Hát, kérem szépen, köztünk mégsem hiszem, hogy valami rokonságot ki lehetne sütni.„

(Rokonok, 1932)